A k k o r _ i s, _ h a _ r e m é n y t e l e n n e k _ l á t s z i k ...

Dog Quijote

BABIES III.

Tanítanak vagy hülyítenek?

2019. szeptember 14. - Dog Quijote

"Babies" és "Babies II." című bejegyzéseimben arról volt szó, hogy a nem túl távoli jövőben, a technológia, a digitalizáció, az "okos"-megoldások, a robotizáció, és ki tudja, hogy még mi minden következményeként egészen más lesz a munkaerő-piaci igény. Szükség lenne a ma még iskolázatlanul, szakképzettség nélkül tengődő tömegek (és főként ezek gyermekeinek) felvértezésére korszerű tudással, ezen belül nagyon magas arányban felsőfokú képzettséggel. Nem kell azonban messzire néznünk, ha felzárkózás helyett a további leszakadással vagyunk kénytelenek szembesülni: a legelmaradottabb országok, térségek legszegényebb, olykor törzsi keretek között élő népességének lehetőségeit csak alig múlja felül sok ezer hazai család esélytelensége.

Az előző részben taglalt szerkezeti és szervezeti problémák mellett az oktatás tartalmi összetevői sem szolgálják a jövőt. 

Talán meglepő, de önmagában én nem látom súlyos problémának a tankönyvek egységesítését, mint azt az ellenzéki vagy legalábbis rendszerkritikus szakértők és publicisták folyamatosan mantrázzák. Az egységes tankönyvek -- elméletileg -- szolgálhatnák azt a célt, hogy az ország minden iskolájában, minden tanuló ugyanazokat az ismereteket szerezze-szerezhesse meg, azaz lehetne az esélyegyenlőség eszköze. Csakhogy pártunkat és kormányunkat a tankönyv-piac koncentrációjakor (is) elsősorban az hajtotta, hogy a kiadásban, nyomtatásban, terjesztésben rejlő (nem csekély) profitot a haveri kör zsebelhesse be. És most még egy szentségtörő mondat: még ez sem lenne baj! -- ha a könyvek tartalma a legjobb szakértők és gyakorló tanárok bevonásával, konszenzussal, magas színvonalon születne meg, Csak hogy erről szó sincs! 

A tankönyvek írása nem tudományos, szakmai, pedagógiai ismeretek alapján, hanem politikai hűség (és-vagy szervilizmus, talpnyalás) alapján történik. Vélhetően sokakhoz eljutott kb. egy hete az a szülői felhördülés, amit egy ötödikes tankönyv váltott ki. "kérdezd meg a szüleidet, hogy megvagy-e keresztelve! ha nem, kérdezd meg, hogy miért nem kereszteltek meg téged!". Ugyan már mi köze van a tanárnak, az iskolának, az iskola-fenntartónak ahhoz, hogy melyik család vallásos vagy deista, netán ateista, és ha vallásos, akkor mely felekezethez tartozik? Vagy ettől függnek majd az osztályzatok, netán a továbbtanulási lehetőségek? Megyünk vissza az időben, s ahogy az ötvenes években a nagymama titkon hordta hittanra meg misére az unokát, úgy most a vallástalanság lesz a titkolni való: "kisfiam, te csak hallgasd és tanuld meg, amit az iskolában mondanak, amiről pedig itthon beszélgetünk, az maradjon a család titka..." Hát ezért kár volt rendszer-váltást csinálni. Kilencvenben nem ebben reménykedtünk! Cseberből vederbe, egyik ideológiai ketrecből  egy másikba. (Vagy egy még rosszabb vízió: "Aktákba írják, miről álmodoztam...")

Történelem Tanárok Egyesülete nem mellesleg tucatjával szemelgetett nagyobbnál nagyobb baromságokat a friss tankönyvekből, amelyek szerint a horvátok gyepüi a Baltikumban lettek volna, Baján feketeszén-mezők vannak, Visegrád pedig a Duna pesti oldalán fekszik, ... Ezek olyan tévedések, amit egy érettségiző diák sem engedhet meg magának nemhogy egy egyetemeket, doktori képzéseket végzett, tanulmányokat és szakkönyveket publikáló "tudós", aki mindezek tetejébe áltudományos, történelmietlen, hazug nosztalgiákat igyekszik kelteni az 1920-30-as évek iránt.

A másik elrettentő példa szintén közismert már: egy vitatható tudományos hátterű "irodalomtörténész" felhatalmazást kapott arra, hogy a Nemzeti Alaptantervet a népi-nemzeti értékek érvényesítése érdekében felülvizsgálja és módosítsa. A kormányzatilag felkent purifikátor korábbi megnyilvánulásaiból azonban tudni lehet, hogy meglehetősen sajátos nézeteket vall: neki azok a kiváló írók, akikre ugyan ma már szinte senki nem emlékszik, de a maguk idején erősen nacionalista és antiszemita írásokat publikáltak. Ezzel szemben például a Nyugat -- Osvát Ernővel, Ignotus-szal, Ottlikkal, Babits-csal, Kosztolányival együtt -- csak egy kis zsidó lapocska volt, Esterházy Péter kultúraromboló, Kertész Imre nem magyar, Spiró György pedig nem ember,...

Őszintén: ki az (legyen akár konzervatív jobboldali), aki egy ilyen szélsőséges, soviniszta, rasszista alakra szívesen bízná gyermekének vagy unokájának tanítását. Iskoláink így nem 21. századi, gondolkodni, alkotni, problémákat megoldani képes fiatalokat, hanem mosott agyú fidesz-szavazókat fognak kibocsátani, akik bármit elhisznek, ha (amúgy hamis, álságos) nemzeti és keresztény szósszal van nekik feltálalva. 

Utolsó -- szintén kissé eretnek -- gondolat: amikor a kormány és az oktatáspolitikusok azt ígérik, hogy úgy alakítják az oktatást és a tananyagokat, hogy az megfeleljen a jövő gyökeresen megváltozó igényeinek, akkor vélhetően nem tudják mit beszélnek. És ez most nem kritika: nem is tudhatják. Egyszerűen lehetetlen tudni, hogy a tudomány, a technika, az "okosságok" milyen eredményeket hoznak öt-tíz-húsz év múlva, ezért tehát erre felkészülni sem lehet. Viszont tudomásul lehet venni, hogy hol vannak a korlátaink, és (oktatás)fejlesztési programjainkat ezzel a bizonytalansággal, ezzel a nemtudással kell terveznünk.

Visszafelé tekintve könnyebb belátni a fentebbi igazságot. Magyarországon az első internetkapcsolat 1991. október 15-én jött létre, amikor is a SZTAKI lépett fel a világhálóra. Ezt követően évekig csak egyetemek és akadémiai kutatóintézetek fértek hozzá a nethez. A lakosság számára csak 1997-ben (!) vált elérhetővé a ma már vicces telefonos-modemes szolgáltatás, és tíz évvel később az internethez még mindig csak a magyarok kevesebb mint fele tudott hozzáférni. Ehhez képest gondoljuk át, hogy hol tartunk ma: az internet nem a mindennapjaink, de a "mindenperceink" része lett, a zsebünkben hordjuk, információkhoz jutunk általa, magán- és hivatalos kapcsolataink nagy részét a neten keresztül folytatjuk, hazaindulva így kapcsoljuk be a sütőt és a fűtést, a világ másik végén lévő orvosunknak valós időben küldünk leleteket és fiziológiai paramétereket,...

digitalis_gazdasag.jpg

Ki tudott volna 15-20 évvel ezelőtt olyan oktatási programot, tantárgyi struktúrát és tematikát fabrikálni, amely a mai informatikusoknak, kereskedőknek, marketingeseknek, médiamunkásoknak még releváns és hasznos lenne?! Senki! (És ne higgyük, hogy a példa egyedi: sok hasonlót lehetne felsorakoztatni az okostelefontól a 3D-s nyomtatásig.)

Ebből az egyetlen példából is messzemenő következtetéseket lehet-kell levonni: a kötelező alapokon túl nem tárgyi ismereteket kell oktatni, hiszen azzal csak a tegnap eredményeit tudjuk átadni. Készségeket kell fejleszteni! Kicsiknél évtizedes probléma, hogy baj van a szövegértéssel és az ismeretek alkalmazásával. De az egyetemeken is hasonló a helyzet (ez úttal is tisztelet a kivételeknek): a jól-rosszul bebiflázott definíciók jelentése, értelme, haszna már számtalan hallgatónak nincs meg. Először ezeket az alapvető gondokat kell felszámolni, aztán lehet továbblépni: problémaérzékenység, adaptációs készség, kreativitás, stressz-tűrő képesség, rugalmasság, csoportmunkára való alkalmasság,... Ehhez persze megfelelő középiskolai és egyetemi oktatókra is szükség lenne, no meg új tárgyakra, gyökeresen más tematikákra, tananyagokra, esettanulmányokra.

Lenne teendő bőven!